Mindent megtudhatunk egy autó előéletéről, akár magyar, akár külföldi eredetű a jármű. A lekérdezés mind rendszám, mind alvázszám alapon működik. Ha nem akarunk pórul járni, akkor jó tudni az igazságot is, főleg, ha használt autóról van szó.
Legyen szó magyarországi forgalomba helyezésű, külföldről behozott vagy behozatalra váró autóról, természetesen tudni szeretnénk az igazságot, ez jogos igény. Szerencsére már létezik olyan eszköz, amellyel nagy eséllyel elkerülhetjük a csalókat.
A magyar állami rendszámlekérdezés korlátozott adattartalommal bír, csak a hazai forgalomba helyezésű járművek adatait tartalmazza attól a pillanattól kezdve, hogy itthon forgalomba helyezték őket. Ezzel szemben teljes adattartalommal rendelkező előéleti jelentésünk tartalmazza a jármű szerviztörténetét, a sérüléseket azok mértékével együtt (kb. mennyibe került javítani), kilométeróra-állásokat, fényképeket, akár korábbi hirdetéseket is, valamint a korábbi tulajdonosok számát. Információt nyújt az esetleges bűnügyi nyilvántartásban való részvételről is. A magyar autókon kívül a nagy számú importautóra való tekintettel szükség volt egy olyan megbízható adatbázisra, amellyel minden autót, így a külföldi eredetű autókat is le tudjuk kérdezni.
Bármely magyar vagy külföldi autó lekérdezése elvégezhető rendszám vagy alvázszám (VIN) alapján. A tapasztalatok alapján a használt autók 60%-ánál megpróbálnak valamilyen fontos tényt elhallgatni. A csekly díj elenyésző ahhoz képest, amekkora bosszúságtól vagy ami még rosszabb, szervizszámlától kímélhetjük meg magunkat. A rendszám vagy alvázszám lekérdezést nem csak hazai, vagy behozni kívánt külföldi autók, hanem az itthon már forgalomba helyezett, de egyébként külföldi eredetű autók megvásárlása előtt is érdemes használni, hiszen a hazai forgalomba helyezés nyilvánvalóan nem teszi semmissé az autó előéletét.Miért fontos egy ilyen komplett kártörténeti jelentés autóvásárlás előtt? Egyre jobban pörög a használtautó piac, így egyre több az átverés is. Mindenki szeretne egy olcsó, de jó állapotú, keveset futott autót, de már néhány szépészeti trükkel, és pár okos szóval is elég könnyen rászedhetőek a laikus vásárlók. Mindenki legalább egyszer hallott már az ismeretségi körében olyanról, aki manipulált kilométeróra-állású autót vásárolt. Rosszabb esetben egy korábban össze-vissza törött gépjárművet pofoztak ki komoly szintű kárpittisztítással, polírozással és egy kevés szilikonnal. Ha az üzlet megkötetett, és a pénz gazdát cserélt, akkor nincs reklamálás, általában sarokgarancia van csak (ha valaki nem tudná, a sarokgarancia azt jelenti, hogy addig érvényes, amíg a sarokig el nem érünk új szerzeményünkkel), bár manapság legalább már jogi útra tudjuk terelni az ügyet, ha bizonyítható a csalás.
Nem egyszerűbb inkább otthonról, karosszékből ellenőrizni az autó adatait, és inkább meg sem venni, ha megpróbálnának átverni? De igen! Az autókat rendszám lekérdezés és alvázszám (VIN) alapú lekérdezés segítségével “világíthatjuk át”.
Miért éppen az alvázszámot ellenőrizzük le?
Az alvázszám megnevezésére nemzetközi gyakorlatban a VIN szám szolgál (a Vehicle Identification Number angol kifejezés rövídítése). Tulajdonképpen ez az autók ujjlenyomata, egy 100%-ig egyedi, 17 karakterből álló azonosító, melyet a gyártó rendel a legyártott gépjárműhöz. A VIN / alvázszám szerepel a gépkocsi különféle alkatrészeibe ütve is, de a forgalmi engedélyben is megtaláljuk.
Mennyire megbízhatóak ezek a lekérdezések?
Kijelenthetjük, hogy 100%-os bizonyosság nincs. A minden hájjal megkent csalók mind itthon, mind külföldön meglehetősen dörzsöltek, nem lehetetlen, hogy így vagy úgy bizonyos esetekben túljárnak a hatóságok eszén minden épkézláb erőfeszítés ellenére. Minden más esetben az alvázszám ellenőrzés vagy előélet lekérése jó eséllyel kiszűri a csalásokat és tényleg sok bosszúságtól kímélhet meg minket. Kissé távoli példa, de az orvosi szűrővizsgálatokhoz hasonlíthatjuk a hatékonyságot: ritkán ott is előfordul minden jó szándék ellenére is, hogy nem derül ki, aminek ki kellene derülnie, az esetek túlnyomó többségében azonban mégis célrevezető az ellenőrzés.
Mikor és miért érdemes ilyen fajta ellenőrzéseket futtatni? A jelentésben megtalálható minden információ segíthet elkerülni a rossz autókat, a csalásokat, segíthet kiválasztani a megfelelő kocsit, és mindenképpen előnyünkre válhat az áralku során. Elsősorban vevőként érdemes, hogy lekérdezzük a kiszemelt autót, azonban eladóként is bizalmat ébreszthetünk, ha meg tudjuk mutatni a vevőjelölteknek.
A járműtörténeti jelentéssel tehát egy komoly érv lesz a kezünkben az áralkuban, akár védeni szeretnénk az általunk kért árat, akár letörténk az eladóét.
Mit tartalmaz az előélet jelentés?
- szerviztörténet
- sérülések listája, mértéke, a javítás becsült költsége
- kilométeróra-állások
- fényképeket, korábbi hirdetések
- korábbi tulajdonosok számát
- bűnügyi nyilvántartási adatok (lopás, körözés stb.)
- a kiszemelt típus típushibáit
- sok más hasznos infót, mivel az adatbázis adattartalma folyamatosan bővül
Autó származási helye lehet szinte BÁRMELY ország, Európa vagy akár más kontinens is. Az autóbehozatal szempontjából kedvelt célpontok magyar szempontból a teljesség igénye nélkül: Németország, Ausztria, Hollandia, Litvánia, Svájc, Franciaország, Amerikai Egyesült Államok (USA) – mindig ellenőrizzük, hogy a kiszemelt országról kaphatunk-e információkat.
Miért érdemes elvégezni az ellenőrzést?
Minden fontos információ, amit esetleg szándékosan kihagytak a jármű történetéből, akár több százezer forintos szervizkiadást is okozhat hosszú távon. Biztos, hogy azzal jár jól, ha a lehetőségekhez mérten mindent tud az autóról, mielőtt megvásárolja. Ha anélkül vásárol autót, hogy tisztában lenne annak teljes elérhető kártörténetével, akkor azzal nem csak a pénztárcáját, de a személyes biztonságát is kockára teszi. Kerülje el a költséges problémákat a jármű történetének ellenőrzésével. Szerezze be a jelentést most!
Miért nem ingyenes?
Ilyesfajta adatbázis folyamatos karbantartása, frissítése, fejlesztése, az adatok beszerzése rengeteg költséggel jár, sok erőforrást igényel. Csak magunkat ismételjük, de valóban arról van szó, hogy az egyszeri néhány ezer forintos díj bőven kifizetődik: gondoljon csak arra, hogy hány alvázszám lekérdezés díját “tartalmazza” egy 800.000 Ft-os szervizszámla…
A rendszám lekérdezés
Gyorsan és ingyenes tudunk informálódni gépjárművek előéletéről. A korlátozott adattartalmú állami rendszám alapú magyar autó lekérdezésről itt írtunk bővebben: a funkció korábban is létezett, bár akkor még pár száz forintot kellett fizetni autónkként, és a rendszer közel sem volt tökéletes. A fejlesztők szerencsére összeszedték magukat, és egy harmonikusabb platform van kialakulóban. A jelenleg működő felületet érdemes kipróbálni, amihez mindenképpen szükség lesz egy ügyfélkapu-azonosítóra. Ha ilyenünk nincs, akkor díjmentes igényelhetünk egyet bármelyik okmányirodában. Az Ügyfélkapu honlapjára való bejelentkezés után rengeteg ügy intézésére van lehetőségünk, de a rendszer eléréséhez az Adatigénylés alatt keressük a Jármű Szolgáltatási Platform (JSZP) fület. Innen indíthatjuk az elektronikus lekérdezést, miután kiválasztottuk, hogy milyen információ érdekel minket, illetve megadtuk a gépjármű rendszámát.
Egy sikeres keresés után .pdf formátumban tudjuk letölteni a bekért információt. Remélhetőleg pozitív eredményeket kapunk, ha ezeket összehasonlítjuk a kiszemelt autóról szóló hirdetéssel. Az alap adatokon túl (évjárat, szín, márka, típus, rendszám, alvázszám stb.) olyan hasznos információkat tudhatunk meg, mint a korábbi tulajdonosok száma. Ha minden jól megy az autó nem áll körözés alatt, és a megtett kilométerek száma sem csökkent a múltban drasztikusan. Sőt, a pdf-ben egy linket is kapunk, amin keresztül meg tudjuk nézni az eredetvizsgán és műszaki vizsgán készült képeket. A lekérdező platform jelenleg tesztüzemben van csak, így még ennél is többre számíthatunk a végleges verzióban. Mindenki örömére egy jó ötletet valósítottak meg, méghozzá nagyon is jó formában, mindezt pedig a használtautót vásárlók védelme és támogatása érdekében. Így a jövőben mindenki egy helyen tudja nyomon követni a gépjárművekkel kapcsolatos legfontosabb információkat, és próbálkozhat majd bármilyen jó szöveggel az árus, nem tud majd minket átverni. Csak a telefonunkat vagy számítógépünket kell elővenni, koppintani párat, és máris megtudhatjuk, hogy épp az arcunkba hazudtak-e, vagy tényleg életünk üzletét fogjuk megkötni.
Ennél természetesen szélesebb körű tájékoztatást kapunk abban az esetben, ha VIN dekóder szolgáltatást veszünk igénybe: az ezek által szolgáltatott jelentés ugyanis jelzi, ha a kocsit ellopták, komolyabb balesetet szenvedett, árvízkárosodott-e, emellett olyan alapvető tényeket is magába foglal, ami a jármű motorteljesítményére tér ki, az üzemanyag vagy sebességváltó típusára. Mindezek mellett számos egyéb hasznos információval látnak el bennünket, mint például korábban készült archív felvételekkel, az autentikus futásteljesítményt, nem mellesleg ezen alvázszám lekérdező szolgáltatások esetében nem akadály a határ, a külföldi autók (vagy külföldi történettel is rendelkező autók) teljes múltját is fel tudják térképezni, valamint nem csak a kötelező felelősségbiztosítás által fedezett káreseményekre világít rá, hanem bármilyen biztosító által fedezett károkra. Természetesen abban az esetben, ha valamelyik korábbi tulajdonos egy-egy illegális műhelybe vitte javíttatni a kocsit, arra ezeknek a szolgáltatóknak sincs rálátásuk. Éppen ezért kiemelkedően fontos, hogy mielőtt megvásárolnánk bármilyen járművet, vigyük el azt egy szervizes használtautó átvizsgálásra a saját érdekünkben!