Versengnek a biztosítók: most választunk kötelező biztosítást

Akinek autója van, minden bizonnyal tisztában van azaz, hogy a kötelező felelősségbiztosítást minden évben meg kell újítani. Sokak úgy tekintenek erre, mint egy púpra a hátukon, ám évi pártízezer forint akár milliós kiadásoktól is megvédhet. Az azonban nagyon nem mindegy, melyik biztosítónál vagyunk. Ez a kérdés pedig év végével egyre aktuálisabbá válik. 

Sokakat érint az időpont

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról beszélni minden bizonnyal most a legaktuálisabb, ugyanis több mint egymillió magyar ember most fogja az új szerződését megkötni. Persze nem pusztán véletlen az, hogy sokaknak éppen az év végére esik a biztosítás megkötésének időpontja. 2010. január 1-ig a dolgok ugyanis úgy működtek, hogy minden autós egyetlen fix időpontban köthette meg a szerződést, és az éves biztosítás az adott naptári évre szólt. Nem lehetett tehát olyan alkalmazni, hogy amennyiben augusztusban vettünk kocsit, akkor a vásárlás évének augusztusától a következő év augusztusáig kötjük meg a biztosítást, akkor bizony csupán hét hónapra, de ki kellett fizetnünk az egész év biztosításának összegét. 2010. januárjától ez a szabály megszűnt, azóta tehát a biztosítás akkor is egy évre szól, ha az év közepén kötjük meg, mindazonáltal sokan maradtak ebben a régi intervallumban, azaz még most is év végén jár le a szerződésük.

Ma Magyarországon nagyjából 3,5 millió autó van a forgalomban, ez tehát azt jelenti, hogy ennyi kötelező felelősségbiztosítás is van érvényben. Ebből a 3,5 millióból azonban egymilliónak most év végén jár le a szerződése, azaz januári fordulója van a biztosításuknak. Ez tehát azt jelenti, hogy egymillió magyar embernek van lehetősége spórolni, és amennyiben jól tájékozódnak és megfontoltan döntenek, többtízezrek maradhatnak a zsebeikben. 

Az autósok mintegy tíz százaléka vált

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének gépjárműszekciójának elnöke, Papp Lajos elmondta, hogy az éppen aktuális kötelező felelősségbiztosítás-kampány mintegy az itthon forgalomban lévő autók majdhogynem egyötödét érinti. Azt is tudni lehet továbbá, hogy amennyiben az előző évek számadataiból levonjuk a tapasztalatokat, akkor mintegy az ügyfelek tíz százaléka fog váltani egyik biztosítóról a másikra. 

Idén is tizenhárom biztosító van versenyben, ők igyekeznek jobbnál jobb ajánlatokkal megnyerni az ügyfelek kegyeit. Nekik az év végi tarifáikat november 2-ig kellett közzétenni, így ezen a napon már mindenki meg tudta tekinteni az összes biztosító társaság ajánlatait. Miután a jelenlegi biztosítónk kiküldte nekünk a következő évre vonatkozó ajánlatát, akkor lesz lehetőségünk összehasonlítani a jelenlegi biztosítónk ajánlatát más társaságok ajánlatával, ehhez mérten pedig meg kell hoznunk a felelős döntést. Az összehasonlító számítás nem könnyű feladat, számos buktatója lehet, ezzel pedig akár többtízezer forintot is elbukhatunk. Éppen ezért ha nem értünk hozzá annyira, vagy nem vagyunk biztosak a számításainkban, akkor érdemes segítségért fordulni a kalkulációban. A legbiztonságosabb mód, ha egy független szakértőhöz fordulunk, aki anyagi érdek nélkül meg tudja mondani, hogy melyik biztosítás lenne a legolcsóbb és legideálisabb a számunkra. Ez azért is egy jó döntés, mert neki el tudjuk mondani azokat a szempontokat is, amiket preferálunk a biztosítás terén (tehát például ha plusz igényünk van CASCO-ra, esetleg extra szolgáltatásokra lenne szükségünk), ennek alapján pedig meg tudja mondani a szakember, hogy melyik társaság melyik szolgáltatása lenne számunka a legideálisabb, és hogy ár-érték arányban melyikkel jönnénk ki a leggazdaságosabban. 

Most van lehetőség váltani

Amikor a KGFB az éves fordulóhoz érkezik, az mindig két fontos dolgot hoz magával. Minden forduló során ugyanis újra kalkulálják az éves biztosítási díj összegét, másfelől pedig ilyenkor van lehetőségünk céget váltani.

A járműtulajdonosok és üzembentartók legkésőbb november 11-ig megkapják az aktuális biztosítójuktól azt a levelet, ami tartalmazza a tájékoztatót, hogy a biztosítási szerződését meghosszabbíthatják, s a levél továbbá tartalmazza azt is, hogy mekkora összeget kell fizetni a következő ciklusban biztosítás fejében. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) számításai szerint ebben az évben a biztosítások egységesen öt-tíz százalékos dráguláson fognak átesni, mindazonáltal persze egyéni tényezők is differenciálják a lehetőségeket. A biztosító árajánlatra érkezhet postai úton vagy e-mailben, és minden járműtulajdonosnak és üzembentartónak joga van hozzá, hogy eldöntse, elfogadja-e ezt az ajánlatot, vagy keres egy jobbat. Ha elfogadja az ajánlatot, akkor semmi teendője nincs, a szerződést automatikusan meghosszabbítják, az autósnak csak kényelmesen hátra kell dőlnie, hogy megvárja a csekk megérkeztét. A meglévő szerződés meghosszabbítása tehát mindig a legkényelmesebb megoldás, sokan azonban elfeledkeznek arról, hogy a várva-várt csekken szereplő szám lehetne akár sokkal kevesebb is, ha néhány órát rászántak volna a böngészésre. 

Az új ügyfél kevesebbet fizet

Általános üzletpolitika, hogy az új ügyfeleket mindig hatalmas akciókkal szokás a termékükhöz csalogatni. Nincs ez másképpen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál sem. Az esetek túlnyomó többségében ugyanis a biztosítás összege évről évre drágább, éppen ezért arra lehet számítani, hogy amikor megérkezik a biztosítónk által kiküldött árajánlat, akkor azon magasabb összeg fog szerepelni, mint a tavaly megkötött biztosítási összeg. Ne gondoljuk azonban azt, hogy minden biztosítótársaság egyforma, és ha itt ennyit kell fizessünk, akkor máshol sem lesz olcsóbb a biztosítás! Az új ügyfelek ugyanis általában mindig kevesebbet fizetnek. A társaságok az új ügyfeleknek szembetűnően alacsony áron vállalják a biztosításukat, aminek természetesen megvan az a hátulütője, hogy a következő évtől kezdve jelentősen megemelik az árát, ezzel mintegy utólag behajtva az első évből kieső bevételt. Ha azonban minden évben új ügyfelek vagyunk egy másik biztosítótársaságnál, akkor nem tudják rajtunk visszahajtani az első év kedvezménye által kiesett összeget. 

Hogy néz ki ez a gyakorlatban? Ha ebben az évben nyolcvanezer forintot fizettünk a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításért, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy a következő évre ezt jelentősen megemelik majd. Alapvetően drágulhat tíz százalékot a piac, mindemellett a következő évben már be szeretnék hajtani az első év kedvezményei miatt kiesett összeget, ezért a már megemelt összeget is megemelik. A nyolcvanezer forintos biztosításból így könnyen lehet százezer forintos biztosítás. Ha azonban átmegyünk egy másik, jobb ajánlattal kecsegtető társasághoz, akik ráadásul mint új ügyfélnek, nekünk kedvezményt is adnak, akkor lehet, hogy mindössze hatvanezer forint lesz az éves biztosítás díja, így tehát akár negyvenezer forintot is spórolhatunk. 

Mikor kell lepapírozni a váltást?

Amennyiben minden kalkulációt elvégeztünk, és úgy látjuk, hogy gazdaságosabb lenne, ha biztosítót váltanánk, akkor tudnunk kell, hogy ennek szigorú határideje van. Nagyon fontos, hogy amennyiben váltanánk, akkor az eddigi szerződésünket fel kell mondanunk legkésőbb december elseje éjfélig. Ekkor nem kell azonnal megkötni az újat (ugyanakkor ajánlott). Az új társaságnál a szerződés megkötésének határideje december 31., ugyanakkor minden szakértő arra figyelmeztet bennünket, hogy ne halogassuk egészen az ünnepekig a szerződéskötést. A tapasztalat ugyanis az, hogy aki nem köti meg az ünnepek előtt, annak jó eséllyel ki fog menni a fejéből ez a kötelezettség, ami miatt nagyon nagy bajba lehet keveredni. Ne halogassuk tehát, minél hamarabb elintézzük a dolgot, annál biztosabb!

Mennyibe kerülhet a következő évi biztosítás?

Az egyik legjelentősebb kérdés, hogy pontosan milyen összegekre lehet számítani a következő évre. Sebestyén László, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a tavalyi évhez képest drágulásra kell számítanunk, így ennek értelmében 5-10 százalékkal mélyebben kell előreláthatólag belenyúlnunk a pénztárcánkba, ekkora díjemelkedés a reális a szakember szerint. Amennyiben személygépkocsival számolunk, és a bonus-malus rendszerünk is átlagos szinten van, akkor úgy számolhatunk, hogy a következő évben egy újonnan megkötött szerződés egy évre szóló biztosítási ára körülbelül 28-29 ezer forint lesz.

Érdekes megfigyelnünk, hogy jóval olcsóbban megússzák az éves biztosítás díját azok, akik az év végén váltanak, mint azok, akik év közben. Míg tehát az év végén váltók éves díja 28-29 ezer forintra jön ki, addig jóval mélyebbre kell nyúlniuk a zsebükbe az év közben váltóknak: a szeptemberben új szerződést kötők a Netrisk.hu szerint 46 500 forintban állapodhattak meg a társaságokkal. 

Miért drágább év közben váltani, mint év végén?

A fent bemutatott összehasonlító adatok megdöbbentőek lehetnek, hiszen elsőre nem érthetjük az okát annak, hogy az évközi váltás miért lehet drágább az év végi váltásnál. Erről is készültek azonban felmérések, ami már magyarázatot ad a furcsának tűnő jelenségre. A helyzet ugyanis az, hogy év végén általában azok az autósok váltanak, akik a kocsijukat jellemzően 2010 előtt vásárolták, ekkoriban ugyanis még csak év végén lehetett váltani, és minden kötelező felelősségbiztosítási ciklus az év végén járt le. A 2010 előtt vásárolt autók, illetve azoknak üzembentartói jó sofőröknek bizonyulnak, hiszen ezeknek mintegy háromnegyede a lehető legkedvezőbb bónuszfokozattal rendelkezik, azaz a B10. Hogy a váltás nekik olcsóbb, annak az is lehet az oka, hogy ezen autók üzembentartóinak magasabb az átlagéletkora, ami szintén azt implikálja, hogy a biztosítás díjának kalkulációjában alacsonyabb szorzót alkalmaznak.

Mint arról már szó esett, 2010 előtt minden autósnak fixen év végén járt le a biztosítása, időközben azonban a rendszer átalakult, és mindenkinek egy éves ciklusa van. Tehát ha valaki augusztusban köti meg a kötelező biztosítását, akkor a következő év augusztusában fog lejárni. Ahogyan a 2010 előtt vásárolt autók kifutnak a forgalomból, úgy csökken az év végi fordulók száma is. Felmérések szerint évről évre csökken az év végi váltások száma, és egyre gyarapodnak az évközi váltások. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) és az MTI úgy számol, hogy ebben az évben az év végi forduló 550 ezer autót érint, és ebből igen sok, közel 100 ezer üzembentartó kíván majd társaságot váltani.