Legtöbbször a szerencse kevés a balesetmentes autózáshoz, pár apróságnak tűnő szokás azonban – mint például a biztonságos követési távolság megtartása vagy az előzékenység – akár életmentő is lehet. Egyértelmű, hogy az autózás alapvető szabályait mindig be kell tartani, de vannak olyan egyéb tényezők is, amelyek hozzájárulnak a balesetmentes közlekedéshez.
A közlekedés szabályok és szokások mentén zajlik. A közlekedési helyzetek attól is függenek, hogy miként alkalmazkodnak a járművezetők az olykor gyorsan változó körülményekhez. A közlekedési szabályok csökkentik a balesetek esélyét, azonban vannak olyan szabályozások, amelyek nem teljesen egyértelműek, olykor pedig egy apróságnak tűnő mozzanat menthet meg egy veszélyesnek induló helyzetet.
A követési távolság helyes megválasztása
Biztonsági szempontból az egyik legfontosabb teendő az utakon a követési távolság helyes megválasztása. Minél nagyobb a tér két autó között, annál nagyobb a mozgástér egy hirtelen fékezés esetén, ezért csak olyan távolságban szabad egy másik járművet követni, hogy amennyiben az elöl haladó jármű hirtelen lefékez, a mögötte haladó jármű biztonságosan meg tudjon állni. Az őszi és a téli hónapokban ez a távolság értelemszerűen nagyobb, mint kedvező időjárási körülmények esetén, jeges vagy havas felületen pedig a követési távolság háromszorosára is szükség lehet a biztonságos megálláshoz. Minden járművezetőnek ismernie kell a járműve tulajdonságait és a saját képességeit, és ehhez mérten kell megválasztania a biztonságos követési távolságot az időjárási körülmények és az útviszonyok figyelembevételével.
Előzékenység
Az udvarias magatartás az utakon az egyik fő kulcs a biztonságos közlekedéshez. Különösen nagy szerepe van az előzékenységnek a körforgalmaknál és a forgalmas városi utakon, ahol egy pillanat alatt megtörténhet a baj, ha az autósok nem figyelnek egymásra. Egy hirtelen sávváltásból vagy kanyarodásból akár nagyobb baleset is lehet, ami egy kis odafigyeléssel és előzékenységgel azonban elkerülhető.
Nyugodt magatartás
Nem lehet eléggé hangsúlyozni a vezetés közben tanúsított nyugodt magatartás fontosságát. Veszélyes helyzeteket teremthet a járművezető feszültsége, ha pedig ehhez még türelmetlenség is társul, az fokozott kockázatot jelent. Fontos, hogy vezetés közben a sofőr higgadt legyen, és képes legyen megfontolt döntéseket hozni. A kapkodás is nagyon könnyen eredményezhet balesetet, ezért érdemes mindig időben elindulni, ha valahova időre kell menni.
Irányjelző használata
Az irányjelzőt a KRESZ-ben foglaltaknak megfelelően kell használni, azonban a közlekedés biztonságát elősegíthetjük azzal, ha a kanyarodási szándékot előbb, már a lassítás előtt jelezzük. Körforgalomból való kihajtásnál és sávváltás esetén különösen fontos a szándék egyértelmű jelzése.
A régebbi és az új technológiák megfelelő kihasználása
A tükrök helyes használata elengedhetetlen a biztonságos közlekedéshez. Napjainkban már megszokottak az új technológiák, amilyen például a tolatókamera vagy a holttérfigyelő rendszer, azonban fontos, hogy ne csak ezekre az eszközökre hagyatkozzunk.
Ne a szerencsén múljon
A biztonságos vezetés a járművezető magatartásán és képességein egyaránt múlik: a higgadt, előzékeny vezetési stílus és a biztonságos közlekedés érdekében alkalmazott eszközök tudatos használata nagy mértékben lecsökkenti a balesetek kockázatát.

