A motorozás hatalmas élmény, ugyanakkor kockázatokkal is jár, kétkeréken utazva ugyanis gyakrabban fordulhatnak elő veszélyes helyzetek. Komoly anyagi kár keletkezhet már egy kisebb baleset bekövetkezésekor is, és lopás esetén sem elhanyagolható a kár mértéke, különösképpen akkor, ha a motorkerékpár értékes, vagy éppen egyedileg épített. A motor casco biztosítása anyagi védelmet nyújthat a motoros számára váratlan helyzetekben, ezért ugyanolyan hasznos megkötni a casco biztosítást motorkerékpárokra, mint a személyautókra.
Casco biztosítás jellemzően olyan motorkerékpárokra köthető, amelyek lökettérfogata az 50 cm3-t meghaladja, tervezett sebességük 50 km/óránál nagyobb, és saját tömegük a 400 kg-ot nem haladja meg. Egyes biztosítótársaságok a mopedautók, valamint a segédmotoros kerékpárok biztosítását is vállalják hasonló feltételekkel, azonban a biztosítás megkötésének feltétele, hogy a jármű rendelkezzen rendszámmal. Könnyebb biztosítani az új motorkerékpárokat, sőt, a biztosítótársaságok közül némelyek kizárólag új, 0 kilométeres motorok casco biztosítását vállalják.
Miért érdemes casco biztosítást kötni motorkerékpárra?
A motorkerékpárok, az autókhoz képest, sokkal sérülékenyebbek, legyen szó akár ütközésről, lopásról vagy természeti károkról. A szabad ég alatt hagyott motorkerékpár nemcsak egy esetleges lopásnak van fokozottabban kitéve, de könnyebben kárt tehet benne például egy erősebb szélvihar vagy egy másik jármű is. A személyi sérüléssel járó közúti balesetek vagy éppen a töréskárok pedig elég gyakoriak, akárcsak a borulás, ráadásul a motorkerékpárok esetében a sérülés mértéke jellemzően nagyobb, mint egy autó esetében. Tovább növelheti a kockázatot az, hogy sok motoros szezonálisan használja a járművét, így mire beköszönt a jó idő, a vezetési képességek gyengülhetnek. Mivel már egy esés során is komoly kár keletkezhet a járműben, és ha nem más okozta a kárt, a motor javítását a motorosnak kell állnia, mindenképpen érdemes motorra casco biztosítást kötni.
Az optimális casco biztosítás kiválasztása motorkerékpárra
Érdemes a biztosítás kiválasztásához az interneten fellelhető kalkulátorok segítségét igénybe venni. A kalkuláció menete szinte teljesen azonos, mint az autók esetében, néhány különbség adódhat csupán, mint például a motoros védőruházatra vagy a bukósisakra vonatkozó információk szükségessége. Mivel a motoros védőfelszerelés egy sérülés után mindenképpen cserére szorul, hiszen a védőfunkcióját csak teljesen sértetlenül képes ellátni, a védőruházatra és bukósisakra is kiterjedő casco megfelelő választás egy motoros számára. Lényeges, hogy minden adat, beleértve a kártörténeti információkat is, helyesen legyen megadva a kalkuláció során.
Fontos tudni, hogy a motorkerékpárok casco biztosítását kevesebb biztosítótársaság vállalja, mint az autókét. A motor casco megkötéséhez a járműnek meg kell felelnie néhány feltételnek. Használt motor esetében a járműnek rendelkeznie kell gyári indításgátlóval, valamint gyári vagy utólag felszerelt riasztóberendezéssel. Új jármű esetében kormányzár szükséges. A szerződéskötés további feltétele lehet a helyszíni szemle is. Mivel a bonus-malus rendszer a motorkerékpárokra nézve is használatos, a motoros bonus-malus fokozata a biztosítás díját befolyásolja.
Mikor fizet, illetve mikor nem fizet a casco biztosítás motorkerékpárok esetén?
A teljes körű casco motorok esetében, akárcsak az autóknál, elemi károkra, töréskárra és lopáskárra nyújt fedezetet, ezek pedig kiegészíthetők további fedezetekkel. Fontos tudni azonban, hogy a biztosítótársaságok számos kártérítési feltételt támaszthatnak a szerződő féllel szemben, ezeket a feltételeket tanácsos még a biztosítás megkötése előtt áttanulmányozni. Értelemszerűen például lopáskár esetén akkor fizet a biztosító, ha a jármű a megfelelő módon le volt zárva, és rendeltetésszerűen volt használva a védelmi berendezés. A kárral kapcsolatos egyéb felmerülő költségeket is megtérítheti a biztosító egy bizonyos mértékig, például a tárolási költséget vagy a tréler díját. Célszerű olyan ajánlat mellett dönteni, amely kiterjed a motorosfelszerelésre is, mivel ezek meglehetősen drágák. Egyes biztosítótársaságok esztétikai kárt kizárólag abban az esetben térítenek, ha az azt okozó sérülés a jármű mindennapi használatát akadályozza, valamint az is megtörténhet, hogy csak közúti közlekedés során bekövetkezett káreseményre vonatkozóan él a biztosító kártérítési kötelezettsége. Lényeges tudnivaló, hogy élő szerződés esetén, ha a motorkerékpáron olyan átalakítást végeznek, amelyet a biztosítónak nem jelentenek be, a biztosító mentesülhet a kár megtérítése alól.
Megfelelő biztosítással a gondtalan motorozásért
Az optimális motor casco biztosítás kiválasztása nemcsak anyagi, de biztonsági szempontokból is döntő fontosságú. Egy megfelelő körültekintéssel kiválasztott biztosítási konstrukció leveszi az anyagi terhet a motoros válláról káresemény esetén. A szerződés megkötése előtt ajánlott alaposan áttanulmányozni a biztosítási feltételeket, és több biztosítási ajánlatot összehasonlítani. Egy jól megválasztott biztosítással garantált a gondtalan motorozás.