Íme a kiskapu: így vezethetünk tovább lejárt forgalmival a moratórium után is

A koronavírus okozta járványhelyzet számtalan kényelmetlenséget hozott az életünkbe, ezzel egyetemben azonban volt néhány kényelmes hozadéka is. Kellemes volt többek között, hogy az okiratokat nem kellett meghosszabbítani 2022. június végéig, ami többek között azt jelenti, hogy az örök diákok egészen eddig használhatták a diákigazolványukat. Aki a 2020. tavaszán végezte el az egyetemet, egészen 2022. júniusáig kihasználhatta a diákkedvezményeket. Ugyanakkor a forgalmikkal is ez a helyzet. A halogatóknak azonban vagy egy jó hírünk: van egy kiskapu, amelyet kihasználva még június után is vezethetjük az autónkat lejárt forgalmival. Mutatjuk a trükköt!

Vége a türelmi időszaknak

A COVID okozta számtalan negatív hatás mellett akadt néhány olyan hozadék is, amelyet kifejezetten élvezhettek az állampolgárok. Több területen ugyanis türelmi időszakot rendeltek el, aminek igen sok haszonélvezője lett. A leghíresebb türelmi időszakká természetesen a hiteltörlesztési moratórium vált, ennek keretei között ugyanis a felvett hiteleket egy maghatározott ideig nem kellett törleszteni, s a törlesztési stop nem is jelentett nagy kamatnövekedést sem. A törlesztési moratóriumnak hamarabb vége lett, azonban akik igazolni tudták, hogy rászorulnak, azok meghosszabbíthatták ezt. Szintén közkedvelt türelmi időszakot produkált a diákigazolványok esete is: függetlenül attól, hogy mikor végzett az igazolvány tulajdonosa, a 2019/2020. tanév őszi félévében ragasztott matrica még 2022. júniusában is jó. Ezzel kapcsolatban azonban fontos kiemelni, hogy noha a MÁV év a BKK, valamint egyéb állami fenntartású intézmények elfogadták a már réges régen lejárt matricákat, addig a nem állami fenntartású intézmények erre nem voltak kötelezhetők. Így tehát például a mozik már jó ideje érvények matricát kérnek, és nem lehetett azzal mentegetőzni, hogy a korábbit még elfogadják. Vége azonban az örök diákok arany életének, 2022. június végével ugyanis már nem fogadják el a korábbi matricákat (a 2021/2022. tanév tavaszi féléves matricája használható csupán 2022. októberéig ezentúl). 

Egyéb okmányok mellett a forgalmi engedélyt sem kellett ez év június 30-ig hosszabbítani, újítani, eddig lehetett ugyanis a lejárt forgalmival is legálisan vezetni az autót. A veszélyhelyzet megszűnésével azonban ezen türelmi időszakok is megszűnnek, ami tehát azt jelenti, hogy idejében el kell kezdenünk gondoskodni arról, hogy a lejárt okmányokat megújítsuk, meghosszabbítsuk. A diákoknak itt az ideje elmenni matricát ragaszttatni, az autósoknak pedig meg kell újítaniuk a forgalmijukat. De mi van abban az esetben, ha feledékenyek és figyelmetlenek voltunk, későn kértünk időpontot, így június 30-ig nem lesz lehetőségünk megoldani a helyzetet. Ebben az esetben sincs okunk csüggedni, mutatjuk ugyanis a kiskaput!

Így hosszabbíthatjuk meg a türelmi időszakot

A türelmi időszak tehát 2022. június 30-án lejár, ami azt jelenti, hogy akinek lejárt a forgalmija, az eddig a napig hosszabbíthatja meg. A Technológiai és Ipari Minisztérium azonban közzé tett egy bejegyzést, amelynek értelmében az utolsó pillanatig halogatók számára van egy utolsó utáni lehetőség:

„Jogszerű kiskapu a forgalmi megújítását az utolsó percre hagyóknak. Aki június végéig időpontot foglal járműve műszaki vizsgálatához, a vizsga napjáig, de legfeljebb harminc napig még szabályosan használhatja autóját. A forgalmi engedélyek érvényességét a kormány a járványügyi veszélyhelyzetben 2022. június 30-i véghatáridővel meghosszabbította. A vizsgálóállomások 2020 tavasza óta is folyamatosan működtek, az időszakos műszaki vizsga elvégeztetésének tehát eddig sem volt semmi akadálya.  A tavalyelőtt márciustól idén májusig lejárt forgalmi engedélyek 85 százalékát már kicserélték, miközben a papíralapú okmányok helyett nem feltétlenül kell újat kiadni, a friss érvényességi idő a meglévő dokumentumba is bejegyezhető. A járművek műszaki megfelelősége biztonságos közlekedésük érdekében az ország 1450 vizsgálóállomásán ellenőriztethető. A moratórium június végéig tart. Július elsejétől a lejárt forgalmi engedélyekkel rendelkező autók főszabály szerint már nem vehetnek részt a közúti forgalomban. A rendeleti szintű előírások azonban megengedik, hogy az érvényesség lejárta előtt lefoglalt vizsgaidőpontról szóló igazolás birtokában a vizsga napjáig, de legfeljebb harminc napig még jogszerűen használhassuk gépkocsinkat. Aki tehát júniusban bejelentkezik az időszakos műszaki vizsgálatra, annak idejéig szabadon közlekedhet. Aki viszont ezt az utolsó utáni lehetőséget is elszalasztja, már kizárólag a vizsga napján és a vizsgálóállomásig vezetheti autóját a lejárt érvényességű forgalmival.
A Technológiai és Ipari Minisztérium köszöni a járművük levizsgáztatásáról akár az azonnali kötelezettség hiányában is időben gondoskodó tulajdonosok, üzemeltetők felelősségteljes hozzáállását!”

Összegezve tehát:

  • A türelmi időszak a forgalmik esetében is lejár 2022. június 30-án.
  • Azok, akik június 30. előtt időpontot foglaltak a forgalmi megújítására, azok a vizsga napjáig még legálisan vezethetik az autójukat.
  • Június 30. és a vizsga napja között nem telhet el harminc napnál több, ha legálisan szeretnénk vezetni az autónkat. 

Fontos azonban tisztázni, hogy ez nem jelenti azt, hogy a türelmi időszak automatikusan meghosszabbodott július végéig. Aki ugyanis nem foglal időpontot június 30-ig, annak automatikusan megszűnik a türelmi ideje, az autóját pedig nem vezetheti, kizárólag a vizsga napján és kizárólag a vizsgaállomásra! 

Mi a helyzet a lejárt műszakikkal?

Néhány fontos információt jó, ha fejben tartunk a türelmi időszak végén. Június 30-ig nagyobb rohamra számítanak a Kormányablakokban, éppen ezért a legtöbb okmányt még szombaton és vasárnap is meg lehet újítani ebben az időszakban. 

Ha a vezetői engedélyünk járt le, amiatt nem szükséges időpontot kérnünk a Kormányablakhoz, ugyanis ez online is meghosszabbítható. Ennek azonban alapvető feltétele, hogy az orvosunk állítsa ki előzetesen az orvosi alkalmassági engedélyt, enélkül ugyanis nem tudjuk elintézni a hosszabbítást. 

A lejárt forgalmival azonban nem ilyen egyszerű a helyzetünk! Ezt ugyanis csak személyesen lehet elintézni, emellett pedig nem a Kormányablak hatáskörébe tartozik ennek meghosszabbítása. A forgalmit kizárólag a műszaki vizsgaállomásokon tudják meghosszabbítani, ezek azonban – a várható nagy roham ellenére – nem tartanak nyitva hétvégeken, ezért mindenképpen egy hétköznapunkat kell erre áldoznunk. Ne essünk kétségbe, ha a forgalmi megújításával nem kapunk új okmányt, ugyanis ugyanazon okmányba hat műszaki engedély jegyezhető be. Ez tehát azt jelenti, hogy csak akkor kapunk új forgalmi okmányt, ha már betelt a hat hely. 

Egyébként a 1450 vizsgálóállomás áll az autósok rendelkezésére országszerte, ezeken a pontokon tudják ellenőrizni a szakemberek, hogy az autónk alkalmas-e a biztonságos közúti közlekedésre. 

A többség már megtette a szükséges lépéseket

Mivel a lakosság jelentős része ragaszkodik az autójához, valamint ahhoz is, hogy vezethessen, nem szívesen teszik kockára a forgalmi engedélyüket. Mivel a moratórium június végén lejár, ezért a szabály szerint már nem vehet részt a közúti forgalomban az az autó, amelynek az engedélyét nem újították meg június 30-ig. Éppen ezért a legtöbb autós már időben megtette a szükséges lépéseket, és még időben megújította a forgalmit. A Technológiai és Ipari Minisztérium kiadott egy tájékoztatást, amely szerint a 2020. március és a 2022. május között lejárt forgalmi engedélyeknek mintegy 85 százalékát már kicserélték, ami tehát azt jelenti, hogy relatíve kevesen halasztották az utolsó pillanatokra az ügyintézést. (Persze ha a teljes autós lakosság 15 százalékát vesszük, akkor velük számolva is komoly rohamra kell számítani.)