A téli autóvezetés komolyabb felkészülést igényel, a hideg, a rossz látási viszonyok és a csúszós utak nemcsak a jármű műszaki állapotát, de az autós vezetési technikáját is próbára teszik. Az autó rendszeres ellenőrzésével és tudatos felkészüléssel azonban a balesetek, valamint az apróbb kellemetlenségek kockázata jelentősen lecsökkenthető.
A biztonságos téli autózáshoz elengedhetetlen a járművezető felkészültsége, valamint az autó megfelelő állapota és felszereltsége. Alapvető szükséglet például a jó állapotú téli gumiabroncs és pótkerék, de hólánc sem árt, ha van az autóban. A látási viszonyok szempontjából fontos a tiszta szélvédő, a hatékonyan működő ablaktörlők, valamint a téli ablakmosó folyadék. Ebben a cikkben megvizsgáljuk, hogyan tehető biztonságossá a téli autózás.
Hasznos téli eszközök
Télen érdemes az autóban tartani a hólánc mellett lapátot és homokot, jégkaparót és tartalék téli ablakmosó folyadékot, hordozható indítót vagy indítókábelt, meleg takarót és elemlámpát, valamint telefontöltőt.
Szélvédők és zárak karbantartása
A téli időszakban különösen fontos a szélvédők tisztán tartása, hiszen később lesz világos és korán sötétedik, koszos szélvédőn keresztül pedig sötétben még nehezebb a tájékozódás, ráadásul a párás, sós, sáros-latyakos környezet miatt az üvegfelületek is hamarabb koszolódnak. Tartós hidegben téli ablakmosó folyadékot kell használni, és mivel ilyenkor az ablakmosó gyorsabban fogy, nem árt, ha mindig van belőle tartalék az autóban. Az ablaktörlők gumilapátjai a hideg hatására veszíthetnek hatékonyságukból – amint elkezdenek zajosan mozogni vagy csíkosan törölni, érdemes őket lecserélni. A szélvédőt fokozatos belső melegítéssel vagy jégoldó spray-vel lehet megfelelő módon jégmentesíteni. A forró víz használata kerülendő, mert károsíthatja az üveget.
A hidegben az ajtók megfelelő működésére is oda kell figyelni. Segíthet megelőzni a zárak befagyását a zárolaj, valamint a karbantartó spray használata, amelyeket célszerű nem az autóban tartani. Fontos, hogy befagyott zárat sem szabad forró vízzel kiolvasztani, mert károsodhat a zárszerkezet. Az ajtók gumitömítéseit érdemes szilikonsprayvel vagy -pasztával lekezelni, így nem fognak a karosszériához fagyni.
Téli gumiabroncsok használata
A hideg időszakban rendkívül fontos tényező a gumik állapota. Meg kell vizsgálni a nyomást (mivel az folyamatosan csökkenhet a hideg miatt), a profilmélységet (4 mm alatt ajánlott az abroncsokat lecserélni), a szelepek állapotát, a felni esetleges sérüléseit, valamint a centírozást. Fontos, hogy jó állapotú legyen a pótkerék, mivel télen megnő a defektek kockázata. Meredek utakon, hegyekben és olyan helyeken járva, ahol ritkábban takarítják az utakat, érdemes hóláncot is a járműben tartani.
Akkumulátor védelme
Hideg hatására nagymértékben lecsökken az akkumulátor teljesítménye, ezért időnként érdemes hosszabb távolságokat megtenni a járművel vagy fenntartó töltőt használni, az autó indítását megelőzően pedig ajánlott a nagy fogyasztókat – mint például a ventilátor, az ablak- vagy az ülésfűtés – lekapcsolni. Az idősebb akkumulátorokat javasolt bevizsgáltatni.
Kellő körültekintés az utakon
Télen különösen fontos az óvatosság a volán mögött. Nem elég a járművet felkészíteni a téli időszakra, a jármű vezetőjének is fel kell készülnie a csapadékos, hideg időjárás okozta körülményekre. Érdemes kerülni például a hirtelen fékezést és a megszokottnál nagyobb követési távolságot tartani.
Összegzés
Egy megfelelően karbantartott és felszerelt járművel télen is biztonságos a közlekedés. A téli időszakban azonban nemcsak az autó, de a járművezető is nagyobb terhelésnek van kitéve, ezért a jármű felkészítése mellett az autós körültekintő magatartása is szükséges a közlekedés biztonságának megőrzéséhez.

