Sokan úgy gondolják, hogy ha családon belül vagy barátok között ajándékoznak el egy járművet, azt nem szükséges lepapírozni. Ámde egy gépjármű tulajdonjogának átruházása összetett jogi folyamat, amely, ha nincs dokumentálva, a későbbiek során problémákat okozhat.
Amikor egy jármű tulajdonost vált, a változás hitelesítése elengedhetetlen, ez pedig a megfelelő dokumentummal lehetséges. Amennyiben a tulajdonjog átruházása vételár megállapítása nélkül történik, ajándékozási szerződést kell kötni, amely az adásvételi szerződéssel tartalmilag megegyezik, kivéve a vételár szereplését. A szerződésnek teljes bizonyító erejű magánokiratnak kell lennie – csakúgy, mint az adásvételi szerződésnek – azaz ügyvéd vagy két tanú hitelesítése kell hozzá, ezen kívül, szintén az adásvételi szerződéssel megegyező módon, négy eredeti példányban szükséges aláírni, melyből kettő az ajándékozóé, kettő pedig a megajándékozotté lesz.
Egyenesági rokonok közötti gépjármű-ajándékozás
Amikor egy járművet családon belül ajándékoznak el, előfordulhat, hogy valamelyik fél, vagy éppen mindkettő feleslegesnek tartja az ajándékozással járó papírmunkát. Megfelelő dokumentáció hiányában azonban több hátrány is származhat az ajándékozásból. Például, ha az üzembentartó az ajándékozó marad, az adófizetésért, az esetleges közigazgatási bírságokért vagy károkozásokért ő felel, illetve a jármű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása és a bonus fokozat is az ő nevéhez kötődik. Az ajándékozás megfelelő dokumentálása esetén megelőzhetők az ezzel kapcsolatos konfliktusok, mivel az ajándékozott teljes jogkörrel rendelkezhet a gépjármű felett, az ajándékozó személyéről pedig a gépjármű felelőssége lekerül.
Ajándékozási illeték
Az ajándékozási illeték a vagyonszerzési illeték összegének kétszerese – ez adja a gépjármű ajándékozásához kapcsolódó költségek nagy részét. A vagyonszerzési illeték mértéke függ a jármű teljesítményétől és évjáratától. Az ajándékozás abban az esetben illetékmentes, ha bejegyzett élettársak, házastársak, egyenesági rokonok vagy testvérek között történik. Ehhez jó tudni, hogy jogilag a féltestvérek, valamint az örökbefogadott és vér szerinti gyermekek között nincs különbség. A közeli hozzátartozók közötti ajándékozásra vonatkozó illetékmentességre való jogosultságot anyakönyvi kivonatokkal kell igazolni. Az ajándékozás további költsége még az eredetvizsga díja, amit nem kell elvégeztetni abban az esetben, ha az ajándékozás közeli hozzátartozók között történik. Az új forgalmi engedély, valamint a törzskönyv díja 6 ezer forint okmányonként.
Ajándékozás, adásvétel, üzembentartói szerződés vagy kölcsönadás?
Amennyiben a gépjármű ajándékozása nem családon belül vagy baráti, ismerősi körben történik, az adásvétel kedvezőbb lehet illetékfizetés szempontjából. Abban az esetben, ha a járművet családon belül ajándékozzák el, az üzembentartói szerződés is megfelelő választás lehet, fontos tudni azonban, hogy csakúgy, mint ajándékozáskor, ez esetben is meg kell jelenni a kormányablakban. Lényeges tisztában lenni azzal, hogy ha a jármű tulajdonosa az üzembentartói jogokat adja át, továbbra is neki kell fizetnie a gépjárműadót, az üzembentartó viszont a tulajdonos beleegyezése nélkül a járművet nem adhatja el. További opció a kölcsönadás, amelyhez gépjármű kölcsönadási szerződés szükséges. Kölcsönadás esetén kizárólag a használati jogot kapja meg a jármű kölcsönbe vevője, a kapcsolódó költségek, amilyen például az esetleges közigazgatási bírságok vagy a biztosítás, a tulajdonost terhelik.
Családon belül is fontos a papír
Egy jármű elajándékozásakor elengedhetetlen a jogi háttér megfelelő rendezése, még akkor is, ha az ajándékozás családon belül történik. A szabályos dokumentáció biztosítja, hogy az ajándékozás ne problémák forrása legyen, hiszen a jogilag megfelelően rendezett ügylet megelőzi a későbbiekben esetlegesen felmerülő vitás helyzeteket.