Autóvásárlás személyi kölcsönből

Ma már szinte elképzelhetetlen az élet autó nélkül, és a legtöbb fiatal a terveibe nemcsak a saját lakást épít be, de bizony a saját autót is. Döntsünk akár az új, akár a használt autó mellett, ennek ára nem olcsó, éppen ezért nagyon sokan nem is tudják zsebből kifizetni. De vajon okos döntés-e személyi kölcsönt felvenni autóvásárlás céljából? Cikkünkben ezt a kérdést vizsgáljuk. 

Kell-e nekünk az a kocsi?

Manapság már személyi kölcsönt is igen kedvező feltételek mellett tudunk felvenni. A kamat már nem olyan magas, mint korábban (bár mostanában ismét kezdenek felfelé szökni), a magasabb jövedelmek pedig jobban elbírják a törlesztőrészleteket. Felmérések is kimutatták, hogy hazánkban jelenleg rendkívül magas a költekezési kedv, ami miatt gyakran nagyobb adósságokba is verik magukat az emberek. Mivel az autóvásárlás nagyobb kiadást jelent, ezért sok polgárnak szembesülnie kell azzal a problémával, hogy bár lassan létszükséges, hogy legyen kocsink, ennek vételét legtöbbször nem tudjuk zsebből kifizetni. Ha pedig így áll a helyzet, akkor döntés előtt állunk: vagy úgy döntünk, hogy kibírjuk még pár évig kocsi nélkül, elkezdünk spórolni, és amilyen gyorsan csak lehet, veszünk egy autót a spórolt pénzünkből, vagy szembesülünk azzal a helyzettel, hogy nem tudunk éveket várni az autóra, ezért gyors és azonnali megoldásra van szükségünk. Ez a gyors megoldás pedig általában a személyi kölcsön szokott lenni, hiszen ez szabad felhasználású, azaz arra költjük, amire csak akarjuk; továbbá pusztán néhány nap az elbírálási ideje. Általában három-négy nap alatt már a számlánkon is van az igényelt összeg, sőt, szerencsére nem is kell túl szigorú feltételeknek megfelelnünk. Mindezek mellett azért is jelenthet szerencsés döntést a személyi kölcsön ilyen esetben, mert ez az összeg teljesen szabadon felhasználható, azaz megverhetjük belőle a kocsit, valamint kifizethetjük az adásvétellel járó extra kiadásokat is (mint például a szervizelés, az alvázszám-lekérdezés profi oldalakon, az átírás, vagy külföldről hozott autó esetében regadó). 

Mit kell tudni a személyi kölcsönökről?

A személyi kölcsön esetében (ahogyan minden hitel esetében is) a legfontosabb lépés az utánajárás. Nagyon sok pénzintézet kínál ugyanis ilyen jellegű hiteleket, az azonban nagyon nem mindegy, hogy honnan és milyen feltételekkel vesszük fel. Többszázezer forintra, de akár milliós tételre is rúghat a különbség bank és bank között a végtörlesztés terén. Éppen ezért legyünk nagyon körültekintők, és ne írjuk alá az első szerződést, amit az orrunk alá dugnak. Mindig érdemes összehasonlítani a különböző pénzintézetek ajánlatait. Ezt csinálhatjuk mi magunk is úgy, hogy besétálunk a bankokba, és utánakérdezünk a dolgoknak, ez azonban sok időt és fáradtságot vesz igénybe, sőt, nem is ez a legproduktívabb megoldás. Elmehetünk egy független pénzügyi szakemberhez is, aki könnyedén el tudja végezni az összehasonlító számítást, aminek alapján listázza nekünk, hogy melyik lenne a legoptimálisabb választás az aktuális hitelpiacról. Ugyanakkor otthonról, egyedül is meg tudjuk oldani, manapság ugyanis számos kalkulátor elérhető teljesen ingyen, online. Ennek alapján meg kell adnunk néhány adatot, és kiszámolja nekünk, hogy milyen hitelek jöhetnek szóba. Ezt követően listába rendezi az opciókat, mi pedig különféle szempontok alapján sorba is helyezhetjük, rangsorolhatjuk őket. 

Ahhoz, hogy megkapjuk a hitelt, stabul munkahellyel kell rendelkeznünk, és a bankok legalább 3-6 hónapnyi munkaviszonyt várnak el. Emellett mindenképpen rendelkeznünk kell bankszámlával és magyarországi lakcímmel. Természetesen csak azután vagyunk hitelképesek, hogy betöltöttük a tizennyolcadik életévünket, de számos olyan bank van, amely nem ad hitelt 25 év alatti fiataloknak. 

Fontos azonban tudnunk, hogy személyi kölcsönből aligha vehetjük meg magunknak a hőn áhított Porschét, hiszen ilyenkor a bankok 100 ezer és 7 000 000 forint között hiteleznek, azaz ha nincs önerőnk, akkor ennyiből meg kell tudnunk oldani a vásárlás teljes összegét. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a futamidő legfeljebb nyolc év lehet, jó hír azonban, hogy a legtöbb esetben a törlesztőrészlet és a kamat is fix a teljes futamidőre. 

Mekkora hitelt vehetünk fel?

Láthattuk, hogy a felvehető személyi kölcsönök 100 000 és 7 000 000 forint között mozognak, ugyanakkor ez közel sem jelenti azt, hogy ha nekünk 7 millióra van szükségünk, akkor azt meg is kapjuk. A maximálisan adható hitelösszeg ugyanis egyénenként változik, amit az igénylő fizetése határoz meg elsősorban. A Jövedelemarányos Törlesztőrészlet Mutató alapján ugyanis a fizetésünknek el kell bírni a törlesztőt, ami pontosan azt jelenti, hogy amennyiben a fizetésünk nem éri el az 500 ezer forintot, akkor legfeljebb a fizetésünk 50 százalékát fordíthatjuk az összes tartozásunk törlesztésére. Ezzel szemben ha a nettó havi jövedelmünk több mint 500 ezer forint, akkor már ennek 60 százalékát is költhetjük a hiteleink törlesztésére. Ez tehát azt jelenti, hogy a bank meg fogja nézni, hogy mennyit keresünk, hogy ennek alapján kiszámíthassa, hogy mennyi lehet a havi törlesztőrészletünk, és ennek alapján meg tudja állapítani azt, hogy legfeljebb nyolc év alatt ekkora törlesztővel mekkora összeget tudunk visszafizetni. 

A bank mindezek mellett megszab egy minimális jövedelmet: ennyivel mindenképpen rendelkeznünk kell ahhoz, hogy egyáltalán szóba álljanak velünk. Elméletileg minimálbérrel már lehet felvenni hitelt, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy több pénzintézet nem ezt szabja meg alsó határnak, hanem a legalább nettó 200 ezer forintot. Ugyanakkor azt sem árt tudnunk, hogy minél magasabb a fizetésünk, a bankok számára mi annál jobb partinak számítunk, így elkezdenek értünk versenyezni. Éppen ezért ha már 400 000 vagy 500 000 feletti nettó jövedelemmel bírunk, akkor a banknak az az érdeke, hogy meggyőző konstrukciót kínáljon, hogy biztosan őket válasszuk, így tehát ilyenkor a kamat is alacsonyabb szokott lenni. 

Online is igényelhetünk

Ezeddig pusztán kényelmi szempont volt, hogy a személyi kölcsönöket számos banknál teljesen online is meg lehet igényelni. A járványhelyzet miatt azonban ez már nem csak kényelmi szempont, hiszen a koronavírus terjedését is fékezhetjük, ha kerüljük a személyes érintkezéseket. 2021 júliusa óta már olyan fogyasztóbarát hitellel is számolhatunk, amelynek az igénylése teljes mértékben online, és egyáltalán nem kell bemennünk a bankba akkor sem, ha a fizetésünk nem az adott pénzintézetnél fenntartott számlánkra érkezik. Mindent az interneten keresztül intézhetünk tehát, azzal azonban tisztában kell lennünk, hogy bizonyos dokumentumok szkennelése a mi feladatunk így, például a 30 napnál nem régebbi munkáltatói igazolás vagy a NAV-tól származó jövedelmigazolás, esetleg a nyugdíjigazolvány, a bankszámlakivonat, a személyi igazolvány és a lakcímkártya. 

Biztos, hogy fel kell vennünk a hitelt?

Láthattuk tehát, hogy autóvásárláshoz igen jó döntést jelenthet a személyi kölcsön, hiszen gyorsan el lehet intézni, egyszerűen fel lehet venni, gyorsa folyósítják az összeget, és nemcsak az autót tudjuk megvenni belőle, de még a vásárlással járó extra költségeket is ki tudjuk fizetni belőle. És bár a személyi kölcsön ma már valóban nem számít drága hitelnek, azért érdemes feltennünk a kérdést, hogy valóban szükségünk van-e rá! Amennyiben az autó azért kell, mert a mindennapjaink elképzelhetetlenek nélküle, azaz a munkánkhoz kell a kocsi, vagy az egészségügyi állapotunk, biztonságunk, esetleg egy rokonunk biztonsága megköveteli ezt, akkor persze nincs min gondolkodnunk: az autó kell, és ha nincs annyi félretett pénzünk, akkor hitelt kell felvennünk. Ugyanakkor ha pusztán kedvtelésből szeretnénk kocsit venni, azért, mert elegünk van a buszozásból, nem szeretünk tíz perccel hamarabb felkelni, szeretünk együtt furikázni a haverokkal, esetleg mert így több esélyünk lesz a jobb nőknél, akkor gondoljuk át, hogy ilyen célokért tényleg megéri-e adósságba vernünk magunkat? Ezekkel a célokkal sincs természetesen semmi gond, de amennyiben nem létszükség az autó, akkor javasolt inkább spórolni még rá, hiszen – amennyiben nem egy méreg drága és vadi új autóra fáj a fogunk – ezeknek nem olyan magas az áruk, hogy legfeljebb két év alatt ne lehessen összespórolni rá a pénzt. Ilyenkor tehát célszerű inkább türelmesnek lenni, mert bár már olcsóbb a személyi kölcsön, úgy mégsem kellene megfizetnünk a kamatot. 

Megéri-e lízingelni?

Korábban a magánszemélyek számára is jó döntés volt a lízing, manapság azonban már csupán a cégek számára jó alternatíva. Amennyiben tehát vállalkozásunk van, úgy valóban olcsóbb megoldás lehet a lízingelés a személyi kölcsönnél, ha azonban magánszemélyként vennénk azutót, és nincs még annyi megspórolt pénzünk, ami fedezné a vásárlást, akkor továbbra is két okos döntés közül kell választanunk: várunk pár évet, és addig összespóroljuk az árát, vagy személyi kölcsönt veszünk fel.