A casco biztosítás megkötését követően a biztosítótársaság szemlét kérhet az autóról. Ez egy teljesen általános, egyben szükséges lépés abból a célból, hogy a fedezetnyújtás előtt a biztosító felmérhesse a jármű állapotát. Nézzük meg, mire érdemes odafigyelni annak érdekében, hogy a szemle sikeres legyen.
Az érvényes casco biztosítás egyik alapvető feltétele a casco szemle, amelyre már jellemzően elektronikusan kerül sor. A casco szerződés megkötése során elengedhetetlen a jármű állapotának, valamint az esetleges sérüléseinek a felmérése azért, hogy viharkár vagy töréskár esetén a kár eredete egyértelműen megállapítható legyen. Ezért kell elvégezni a szemlét, melynek keretében a járművet alaposan átnézik, dokumentálják a felszereltségét, illetve az esetlegesen meglévő sérüléseit. A casco szemlére eddig csak személyesen volt lehetőség, azonban mára megnőtt az elektronikus szemlék száma, melynek keretében a gépjármű-tulajdonos az előírásoknak megfelelően lefotózza a járművét a tartozékaival együtt.
A casco szemle menete
A szemle történhet fotózással vagy személyesen. A személyes szemle előtt a biztosítótársaság vagy a biztosító által megbízott cég munkatársa telefonon egyeztet a gépjármű tulajdonosával, majd a tulajdonos által meghatározott helyen és időpontban elvégzi a szemlét. A szemlére érdemes a járművet lemosni, hogy jól láthatóvá váljanak az esetleges sérülések, kisebb karcolások is. Fontos, hogy a jármű összes kulcsa is rendelkezésre álljon a szemlén, ahol a biztosító képviselője a jármű felmérése, valamint a szükséges fotók elkészítése után megírja a jegyzőkönyvet, amelyet a jármű tulajdonosa az aláírásával hitelesít. Amennyiben a szemle a tulajdonos hibájából meghiúsul, a korábban kapott ajánlat érvényét veszti, a biztosítást újra kell kötni.
Mire kell figyelni az elektronikus szemléhez szükséges fotókkal kapcsolatban?
Az elektronikus szemle során elegendő, ha a tulajdonos elküldi a járműről készült fotókat a biztosítónak emailen, a biztosítótársaság ügyfélportálján vagy mobilalkalmazásán keresztül. Amennyiben a fotókat a jármű tulajdonosa készíti, néhány dologra oda kell figyelnie. Mobiltelefonnal készülő fotók esetén a képfelbontást érdemes magasabbra állítani annak érdekében, hogy a képek minősége megfelelő legyen. Célszerű nappali fényben elkészíteni a fotókat, és ügyelni arra, hogy a járművet ne takarja semmi, még árnyék sem. Fontos, hogy az autó tiszta legyen, és látszódjon a fényezés állapota is. A járművet körbe kell fotózni mind a négy oldalról olyan módon, hogy a képen a rendszám is jól látható és olvasható legyen, és kell készíteni egy fényképet a műszerfalról is, amin szerepelnie kell a vezérlésnek, az audio rendszernek, valamint a sebességváltónak is. Szükséges fotót készíteni továbbá a kilométeróra állásáról, a kulcsokról, az alvázszámról, illetve a jármű első részéről, nyitott motorháztetővel úgy, hogy a lámpák teljes felülete is látszódjon. A jármű ismert külső és belső sérüléseit is szükséges jó minőségű fotóval dokumentálni, több szögből is. A fotókat ezután el kell küldeni a biztosító részére, majd a visszajelzésük után, amennyiben minden rendben van, érvénybe lép a casco biztosítás.
Nem felesleges procedúra
Látható, hogy a casco szemle nem csupán egy felesleges lépés, hanem lényeges eljárás a biztosítók részéről, amely a biztosítótársaságok, valamint a gépjármű-
tulajdonosok érdekeit egyaránt védi. Amennyiben a casco szemle időben megtörténik, és a szükséges dokumentumok rendelkezése állnak, egy esetleges káresemény bekövetkeztekor a biztosítás teljes körű védelmet nyújt.